Vendégkönyv
Dátum: 2010-09-10
Feladó: Marci szülei
Tárgy: köszönet
Kedves Éva néni és Pista bácsi!
Most, hogy már nem fogunk mindennap a „dolgozóba” járni Marcival, és nem úgy fognak indulni a hétköznapok, hogy „Anya hova megyünk?- Éva nénihez” szeretnénk megköszönni a sok gondoskodást, segítséget és a nagyfokú rugalmasságot, amit ezalatt az egy év alatt kaptunk. Azt hiszem az elmúlt időszakot Éva néniék segítsége nélkül szinte lehetetlen lett volna megoldani.
Úgy éreztük, hogy a családi napköziben, mintha Marci nagyszülei nevelték, tanították volna kellő gondoskodással fiunkat. Itt tanultunk meg menni, majd szélsebesen futni, szépen beszélni, fára mászni, szobatisztának lenni (vagy ahogy Marci definiálja nagyfiúsan pisilni), köszönni. Köszönjük a sok jó receptet, amit itthon is nagy megelégedésre hasznosítunk.
Köszönjük Éva néni és Pista bácsi türelmét, jóságát, következetességét.
Ágnes és Tibor
Válasz
—————
Dátum: 2010-07-30
Feladó: Kata anyukája
Tárgy: "a legjobb munkahely"
Kedves Éva néni és Pista bácsi!
Kata lassan egy éve "Bóbitás", ahogy ő mondja ez a munkahelye, és még egyetlen reggel sem mondta hogy nem akar jönni. Nagyon köszönjük ezt a sok törődést, segítséget és szeretetet, amit itt kap! Igazi illedelmes nagy lány lett (szobatiszta is itt lett:-) sok új dalt tanul, mondókát, de a legmeghatóbb a saját készítésű anyák napi ajándéka volt. Éva néni türelme végtelen, finom ebédei, süteményei pedig utánozhatatlanok. A gyerkőcök igazi házi finomságokat kapnak, sok friss gyümölccsel, zöldséggel, és még arra is figyelnek, hogy Kata laktóz érzékeny. Pista bácsi németül tanítgatja, mesél neki, játszik vele. Mindennap sokat vannak a friss levegőn, udvaron, ahol kis gyerekbirodalom várja őket, látszik is Katán: nemcsak a szép egészséges arcszínén, de ennyi hancúrozás, móka után délután és este is nagyokat alszik.
Reméljük sok kis gyereknek lesz Éva néni a "fogadott" nagyija, kívánunk csupa-csupa jókedvet, örömet!
Köszönettel: D. Anita
Válasz
—————
Dátum: 2010-05-14
Feladó: Kincső anyukája
Tárgy: Köszönjük!
Kedves Éva néni!
Köszönjük azt a sok figyelmet, törődést, amit a gyerekek kapnak a napköziben. Kincső rengeteget fejlődött az elmúlt fél évben, verseket mond, énekelget még itthon is. Remekül érzi magát nap mint nap a Bóbitában, élvezi a füves kertet és a homokozót, szeret nagyokat ebédelni.
Válasz
—————